2019. december 14. Szombat - Szilárda napja van


Prospektus


Menetrend
Időjárás
LEGFRISSEBB HÍREK

Vissza

Szent Imrés találkozó – Lakitelken
2013-11-06
Idén, Szent Imre herceg szenté avatásának 930. évfordulóján Lakiteleken gyűltek össze azon települések képviselői, akik nevükben emlékeznek Szent Imrére, hogy beszámoljanak az elmúlt évek történéseiről.

A kistérségből két település érintett ebben, Imrehegy és Soltszentimre. Mindkét települést a polgármester, azaz Gyenizse Lajosné és Nagy István képviselte. Itt bemutatkozhattak a települések hagyományápolásból, közösségépítésből is.
 
A találkozót Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Szent Imre Millenniumi Emlékbizottság elnöke nyitotta meg, majd következtek a küldöttségek beszámolói. Hallhattunk ki hol tart, mit sikerült elérnie az elmúlt hat évben. A szombat délután a sport és a gasztronómia jegyében telt. A férfiak a futballpályán mérhették össze erejüket, míg – elsősorban a hölgyek – a bogrács mellett serénykedhettek. A foci legjobbja – úgy, mint 2007-ben, Soltszentimrén – Tiszaszentimre lett. A főzőversenyen pedig igazságos döntetlen született, hisz a hat ételt hat kategóriában hirdették ki, így a padlizsánkrém is „labdába tudott rúgni” a vörösboros marhapörkölt mellett. Az est zárásaként Budai Ilonka szórakoztatta a jelenlévőket énekeivel, székely meséivel.
 
Vasárnap szentmisével folytatódott a program. Azt követően Lakitelekkel ismerkedhettek meg a szentimrés települések képviselői. - Jó volt ez a hétvége az építkezésre, helyzetértékelésre, kikapcsolódásra. Ám a legfőbb, hogy találkoztunk - osztotta meg élményét lapunkkal Kéri Ferenc.


Facebook oldalunk




Kiskőrös film